Volt már ilyen furcsa karácsony a történelem során?

A kép jobb szélén Feri, bal szélén a viaszbábunak tetsző katona neve ismeretlen, balról a második Dezső bá’, a kultúrmérnök.

Most, hogy egy világméretű koronavírus járvány miatt nem találkozhatunk rendesen a rokonainkkal, barátainkkal, azt gondoljuk, soha nem volt még ilyen rendhagyó a karácsony. Pedig bizony a legutóbbi évszázadban is többször megesett, hogy egy világháború, vagy egy politikai megtorlás távol tartotta egymástól a szeretteket.

Az első világháború idején a katonák négy egymás utáni évben is a fronton, lövészárkokban töltötték a karácsonyt. A túlélők visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy ezek közül kivételes volt az 1914. évi, amikor a szembenálló felek helyenként spontán fegyverszünetet kötöttek egymással. Szívmelengető lehetett, ahogy a zord körülmények ellenére a német, angol és francia katonák egyszercsak fegyvertelenül átmentek barátkozni az ellenséges vonalak mögé, s együtt bagóztak, iszogattak és énekeltek.

A második világháborús karácsonyok közül az 1945-ös tűnik a legbizarrabbnak, minthogy az oroszok által körülzárt Budapest lakói gyanútlanul ünnepelték a Szentestét, s teljesen váratlanul érte őket az orosz betörés. A villamos közlekedés is hirtelen állt le ekkor, s kezdetét vette az állandó bizonytalanság és éhezés.

De 1956-ban sem volt átlagos a legszentebb ünnep. A szabadságharc leverése utáni karácsonyi helyzetet Márai Sándor “Mennyből az angyal” című verse írja le érzékletesen:

“Ahol nem csillog a karácsony,
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.
(…)
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
a magyar nép lóg most a fákon.”

S ha valaki most 2020-ban szeretteitől távol, betegen, nélkülözve töltené a karácsonyt, erőt meríthet akár Hillenbrand Feri történetéből is, aki 1943 karácsonyát egy vagonban töltötte bajtársaival, Németország és Lengyelország határán, ahol hónapokig vonatsíneket kellett fektetnie a németek parancsára, távol szerelmétől és családjától. Levelében így írt a Szentestéről:

“A kocsihoz érve szívembe markolt a tábori kürt rideg hangja, és elszorult a torkom a gondolatra, hogy mennyire más ez, mint a karácsonyi ezüstcsengő finom csilingelése. Bent az embereimnek nagyon halkan emlékeztem meg a szeretet ünnepéről, a kicsi családokról, ahol egymás után gyúlnak ki a gyertyácskák, ahol tágranyílt szemű édes csöppségek szeméből sugárzik a Jézuskás öröm, ahol anyák-apák keze fonódik egybe, és komoly pillantásukban boldogság ég. És beszéltem a szeretetről, és senki nem látta, hogy a fa mennyire kicsiny, hogy gyertya nem ég rajta, hogy csak ládára van téve…, senki nem érezte az ezer kínt. A lelkek szálltak-szálltak, és a kemény férfiak szemében megcsillant a szeretetre vágyó lélek könnye. Kiosztottam a csomagokat az én első családomnak, nevén szólítva mindenkit, és nekem erősnek kellett lennem, tréfásnak, bár éreztem, hogy a levegőbe kondul minden egyes mondatom… “

S 1943 karácsonya még csak apró kellemetlenség volt a rájuk váró borzalmakhoz képest.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s